Bizonyítványosztás

Tisztelt Szülők!

A 2019/2020-as tanév zárására az idén nem rendezünk központi tanévzárót, hanem az alábbi időpontokban, osztályonként adjuk át a bizonyítványt, 2020. június 24-én. A gyerekeket az udvaron várják majd osztályfőnökeik és a pedagógus asszisztens kollégák. Itt kapják majd meg a bizonyítványokat és az iskolában maradt holmikat is ezen a napon tudják átvenni. Amennyiben esik az eső, akkor az épületben kerül majd sor a fenti programra. Az épületbe csak ebben az esetben léphetnek be!

Az alaklomra nem kérünk ünneplő ruhát!

Kérjük, hogy a gyerekeknél lévő tankönyveket és munkafüzeteket a nyáron őrizzék meg! Ősszel az osztályfőnökök beszedik a már nem használt, iskolai tulajdonú tartós tankönyveket, illetve az is előfordulhat, hogy az idei tankönyveket is használják még a gyerekek.

Szintén ezen a napon, június 24-én, reggel 9:30 órától tekinthetik meg digitális ballagásunkat és évzárónkat, amit az iskola honlapján keresztül érhetnek el.

A gyerekeknek és szülőknek köszönjük szépen a szorgalmas munkát, amit az otthonlét alatt végeztek! Mindenkinek szép nyarat kívánunk!

Bizonyítványosztás rendje:

9.00 - 9.20:

Előkészítő osztály (Ancsi Néni), 3-4. osztály (Hajni Néni), 5-6. osztály(Edit Néni), 7-8. osztály (Szilvi Néni)

9.30 – 9.50:

É/1. csoport (Lia Néni), 2. osztály (Ági Néni), 1. osztály (Berni Néni)

10.00 - 10.20:

É/2. csoport (Erzsi Néni), A/1. csoport (Reni Néni), A/2. csoport (Mara Néni)

10.30-10.50:

É/3. csoport (Mariann Néni), A/3. csoport (Gábor Bácsi)

A ballagó nyolcadikosok egyéni megbeszélés szerint jönnek bizonyítványaikért, mert a beiratkozások miatt, nekik előbb kell kiadni az iratot. Az egyéni beosztást az osztályfőnökkel fogják megbeszélni, akik telefonon keresik meg Önöket.

A tanévnyitó ünnepség szeptember 1-én kedden, 8 órakor lesz.

Budapest, 2020. 06. 18.

 

Üdvözlettel: Tabajdi Zsolt Intézményvezető

 

Vissza a listához