Iskolai programok

Ünnepeink és programjaink

 

Iskolánkban a hétköznapok sokaságát egy-egy nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezés vagy az évszakokhoz, ünnepkörökhöz illeszkedő szokások felelevenítése teszi változatossá. Már hagyománnyá vált a tematikus napok sorozata, melyeket havonta tartunk és egy téma köré csoportosítjuk a rövid, színes ismeretközlést illetve a feladatokat. A tanulók csoportokban oldják meg a feladatokat, az ismeretközlő rész pedig a legtöbbször interaktív, saját élményen, tapasztalaton alapul. Például a 2016/17. tanévben tájak, földrészek kultúrájával és konyhájával ismerkedtek a gyerekek. A távoli állatok képeit, a szokatlan növényeket, gyümölcsöket, helyi viseletet, zenét, nyelvet csodálkozva figyelték. A legizgalmasabb rész pedig az ételkészítés volt, ebbe mindenki bekapcsolódhatott, és megkóstolhatta az adott konyha jellegzetes ízeit. Ez a sorozat nagyon sikeres volt, de korábban a művészetek világába is elkalauzoltuk őket, minden alkalommal egy-egy területet körbejárva, saját tapasztalatokat szerezve.

Programok:

Október 6. - megemlékezés

Október 23. – megemlékezés

December 6. Mikulás

A Mikulás megérkezik a gyerekekhez, közös versmondással, énekkel várják és köszöntik.

December 24. - Karácsony

A téli szünet előtti utolsó tanítási napokon az épületet már a sülő mézeskalácsok illata lengi be és izgatottan készülődnek kicsik és nagyok a Karácsonyi ünnepre. A tanulókat a díszteremben felállított karácsonyfa várja és valamilyen kis meglepetés műsor, pl. egy színészcsoport előadása stb. Majd ezt követi az ajándékok átadása.

Február-farsangi mulatság

A tanulók szabadon jelmezbe bújhatnak, amit a zsűri értékel. A jelmezverseny mellett vidám műsor szórakoztatja a gyerekeket és szülőket. A büfében pedig sok finomság várja őket. Természetesen a zsákbamacska és a táncmulatság sem maradhat el ilyenkor.

Március 15.-megemlékezés és komplex tanulmányi verseny

A tanulók csoportokban dolgozzák fel az ehhez a naphoz kapcsolódó ismereteket, képességeiknek, életkoruknak elvárhatóan többféle szinten és formában. A változatos tevékenységek az egész délelőttöt felöleik.

Április 11.-Költészet napja

Színes irodalmi összeállítással kedveskedünk a gyerekeknek ezen a napon, pl. a pedagógusok szavalnak gyerekverset,vagy a gyerekversek megzenésített változatát ismertetjük meg velük stb.

Gyurkovics Napok -bemutatkozunk

Több napon át nyitott szakmai programokkal, előadásokkal várjuk a kerületben dolgozó pedagógusokat. A szülők is betekintést nyerhetnek a mindennapok munkájába.

Május első vasárnapja -Anyák napja

Ehhez a naphoz közel eső tanítási napok egyikén köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat. A gyerekek rövid műsort adnak versekkel, dalokkal, tánccal majd átnyújtják ajándékaikat.

Kihívás Napja-közös sport

Ezen a napon az iskola minden tanulója együtt sportol, izgalmas csapatversenyek, ügyességi játékok zajlanak ilyenkor, és megtapasztalhatják, hogy együtt mozogni jó.

Gyereknap-csupa öröm és jókedv

Ezen a napon a pedagógusok játékokkal, vetélkedőkkel kedveskednek a gyerekeknek.

Mosolygós Nap -együtt lenni jó

Hagyomány, hogy a tanév vége felé a kerület Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolával közös programot szervezünk. Évenként váltva hívja meg egymás tanulóit a két intézmény. A vendéglátók olyan közös programmal készülnek, amiben a két iskola tanulói együtt vehetnek részt, és gazdagodhatnak ezáltal.

Kerületi evezőpados verseny

Iskolánk már többször otthont adott ennek a rendezvénynek, ahol a kerület többi iskolájának diákjai mérheti össze erejüket, kitartásukat ebben a versenyszánban. Természetesen a mi diákjaink is indulhatnak és tapasztalatunk szerint ez igen népszerű.

Kirándulás

A tanév vége felé egy közös egynapos kirándulásra kerül sor, amely során diákok pedagógusok egyaránt remekül érzik magukat.

Napközis délutánok

A fent említett programok és a tematikus napok mellett a napközis délutánokat is meg kell említeni. Ilyenkor a napközis tanulók úgy tölthetnek el egy-egy délutánt, hogy a játéké, a sportvetélkedőké, és a barkácsolásé a főszerep, ilyenkor nem kapnak házi feladatot sem, hogy tényleg a felhőtlen szórakozásé legyen ez a néhány óra.

Szokás intézményünkben az is, hogy ha valaki bármilyen kategóriában indult egy versenyen, pl. versmondás, akkor a produkciót az iskola többi tanulójának is bemutathatja.

Természetesen a tanév során alkalomszerűen sor kerül múzeumlátogatásra, állatkerti kirándulásra, mozi látogatásra. Az osztályfőnökök igazán szívesen és lelkesen szervezik ezeket az alkalmakat és viszik a tanulókat a programokra.