Gyurkovics napok - Programok

Gyurkovics Napok 2017

Intézményünkben több éves hagyomány a Gyurkovics Napok megrendezése. Programunk célja módszertani intézményként segítséget nyújtani a kerület pedagógusainak a sajátos nevelési igényű gyerekek neveléséhez-oktatásához, valamint bemutatni az intézményünkben folyó munkát.

Ebben az évben április 25-28-ig tartott programunk.

Rendezvényünk Dr. Donauer Nándor klinikai szakpszichológus, neuropszichológus előadásával kezdődött, aki többek között arról beszélt, hogy a valóságban kevés igazi "disz"-es gyerek van. Lényeges megkeresni mely funkciókkal van probléma, és melyek azok, amelyek jól működve a későbbi fejlesztés vagy rehabilitáció kiindulópontjai lehetnek. Olyan fejlesztő feladatokat mutatott be, melyek egyszerűnek tűnnek, de mögöttük jelentős szakmai tudása és sikeres terápiás munkája áll.

Szerdán az EGYMI programját láthatták az érdeklődők, melyben képességmérő anyagunkat mutattuk be, valamint fejlesztő játékainkból kaphattak ízelítőt vendégeink.

Csütörtökön az iskolai tagozaton vártuk vendégeinket. Komplex fejlesztés, mozgáskotta, kölyökatlétika, bevásárlás „saját” boltunkban, ételkészítés, dramatizált mesejáték bemutatója, ezek szerepeltek a színes kínálatban.

Az utolsó napon óvodánk mutatkozott be. Az érdeklődők on-line lehettek egy foglalkozás részesei, majd megbeszélhették a látottakat. Ezzel párhuzamosan óvodás és kisiskolás csoportoknak mutattuk be paraszt udvarunkat, és fő attrakcióként az ott zajló birkanyírást.

Reméljük, hogy programjaink gazdagították a kerület pedagógusainak ismereteit, módszertani kultúráját, ötleteket adtak további munkájukhoz, emellett pedig jobban megismerhettek bennünket és munkánkat.

Vissza a listához