Önkéntes munka

Az Antenna Hungária dolgozóinak önkéntes munkája a Gyurkovics Tibor Általános Iskolában

 

2019. május 17-én, pénteken reggel minden jól indult, az időjárás is kegyes volt, így az Antenna Hungária 18 önkéntese elkezdhette a munkát az iskola udvarán. Hamarosan mindenhol szerszámok, eszközök, festékek jelezték a munka kezdetét, ami a késő délutánig tartott.

Az udvar aszfaltjára nagy méretű, színes, fejlesztő és ügyességi játékokat festettek az ügyes kezek. Az iskola tankertjét három, a dolgozók által készített magaságyással gazdagították, amiben a tanulók termeszthetnek majd növényeket. Az utcafronti és belső kerítések, az óvodások által használt kis játszóudvar valamint a gazdaudvar kerítése szintén megszépült.

A nap hangulata igazán különleges volt. Jó volt látni az önkéntesek közt sertepertélő, érdeklődő gyerekeket, akik mindent tudni akartak és minden szünetben újabb és újabb kérdésekkel fordultak vendégeinkhez. A dolgozók pedig nagy odafigyeléssel, türelemmel fordultak tanulóinkhoz.

Nagyon köszönjük az Antenna Hungária lelkes önkénteseinek a segítséget.

 

Vissza a listához