Tanulmányi verseny
Iskolánk tanulói évek óta tanulmányi versenyen vesznek részt. Idén április 1-jén a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Szakiskolában került sor a megmérettetésre, a XLIX. Országos Komplex Tanulmányi Verseny budapesti döntőjére.
A felkészülés februárban már elkezdődött, ahol diákjaink tehetséggondozó órákon gyarapították tudásukat. Magyar irodalomból, Arany János Toldi művét dolgozták fel, történelemből a középkor témáját ismételték át. Technika tantárgyból is az adott kor ismerete volt a feladat. Minden évben jelen van a természetismeret anyag, amely legfontosabb gerincét hazánk földrajza adja. Tanulóink lelkesen készültek hétről hétre.
A verseny napján izgalommal indultak iskolánkból. Már az érkezés pillanatában érezhető volt a házigazdák vendégszeretete: a mosolygós fogadtatás és a gördülékeny regisztráció azonnal oldotta a versenyzőkben lévő természetes izgalmat. A szervezők láthatóan nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy minden résztvevő – diák és kísérőtanár egyaránt – otthonosan érezze magát.
A rendezvény gerincét adó versenyállomások minden várakozást felülmúltak. Nemcsak a feladatok szakmai kidolgozottsága volt dicséretes, hanem az a vizuális világ is, ami fogadta a csapatokat. Minden egyes helyszín egyedi, az adott témához illő dekorációt kapott, ami nemcsak esztétikai élményt nyújtott, hanem segített a diákoknak is elmélyülni a feladatokban.
A fiúk a verseny budapesti fordulóját megnyerték. Gratulálunk a csapatnak!


Folytatás június 5.-én az országos próbán. Hajrá!