Pályaorientációs nap

Vissza a kategóriákhoz

Pályaorientációs nap

 

 

Iskolánk tanulóit próbáljuk az „életre” nevelni és fontos számunkra, hogy „mik lesznek, ha nagyok lesznek”. Pályaorientációs napunk keretében az alsó tagozatos gyerekeknek néhány szakmát igyekeztünk nagyon leegyszerűsítve, saját élményen keresztül bemutatni: kertészkedtek, egy kis időre cukrászok lettek, dísztárgyakat készítettek, bekapcsolódhattak az állatok gondozásába. Gereblyéztek, virághagymákat ültettek, a sziklakertet rendezték, dughagymákat ültettek. Jutott idő muffin sütésre is, amit saját ötleteik alapján díszíthettek és természetesen a nap fénypontjaként meg is ehettek. Készültek például karkötők, nyakláncok, volt, aki az édesanyjának ajándékozta a nagy türelemmel készített alkotást. Az állatgondozás szintén nagy örömet jelentet, hiszen az etetésen kívül nem maradhatott el az állatok simogatása sem.

A felsős tanulók pedig a XVII. kerületben, az Újlak Utcai Általános Iskolába látogattak el, ahol több iskola bemutatta a képzési kínálatát, mit tud nyújtani a 8. osztály elvégzése után a hozzájuk beiratkozó tanulóknak. Minden iskola a képzésének megfelelő szemléltető eszközökkel készült és lehetőség volt ezek kipróbálására is.

Azoktól az iskoláktól, amelyek felkeltették a tanulóink érdeklődését szórólapokat és egyéb tájékoztató anyagokat kértünk, melyet a szülőknek is továbbítani tudtunk.